Pataki János cége reklámembere is lehetne. Megfelelő magasság, nyugodt figyelmesség, kedvesség. No és az is látszik, kedveli az édességet – persze csak módjával. Mindezen nem csodálkozik, aki végigtekint a csillogó-villogó cukrászdán, a szép és finom sütiken, a fagylaltcsodákon, hát még ha hátul, a műhelyben is végigvezetik. A hatalmas gépek, a fantasztikus mennyiségű sütemény, a jókedvű pékek és az a finom süti-illat, mely áthat mindent…


- Idén tavasszal lesz 30 éves lett a Pataki Cukrászda – kezdi beszélgetésünket Pataki János. - 1973-ban indultunk, az első húsz év alatt semmi mással nem foglalkoztam, „csak” cukrász voltam, időközben összekovácsolódott egy olyan csapat, melynek a magja most is megvan. Ez akkor vált igazán fontossá, amikor megalakítottuk mi, cukrászok és pékek 1990-ben a BAKO Hungária Kft. német-magyar vállalatot. Az elmúlt években ott is a csapatmunka vitte sikerre a céget.
- Ön a Bakó cég ügyvezető igazgató. Mi a Kft profilja?
- Bevásárló-értékesítő szövetkezet. Azért fogtunk össze nyolcvanan pékek, cukrászok, hogy legyen saját bevásárló kereskedésünk. Mára már több száz vevőnk van, nagy áruházláncok pékségeibe is szállítunk. Komoly német segítségünk van, ott már 110 éve alakult ilyen jellegű szövetkezet. Ott is év végén a nyereséget visszaosszák a tagoknak, tehát azért kereskednek, hogy szolgáltassanak: lisztet, cukrot, eszközöket, gépeket, valamint szakmai továbbképzéseket önköltségi áron.
-         Hány ember dolgozik a cukrászdában?
-         Itt olyan ötven körül vagyunk a bérlistán, plusz a tanulók. Ez a létszám télen lehet egy kicsit kevesebb, nyárra föltöltjük. A másik üzletben négyen vannak, a fagylaltos boltunkban a temető mellett, a Janka utcában három ember dolgozik. A Bakóban körülbelül negyvenen vagyunk.
-         Akkor Önök komoly munkáltatóknak számítanak.
-         A harminc év folyamatos növekedése hozta mindezt.
-         Mostanában már nem dolgozik itt a műhelyben?
-         Igazán nem sok időm maradt. De a hétvégeket a műhelyben töltöm, igyekszem valami újat kitalálni, nekem ez az igazi életpályám… Bár nem akartam cukrász lenni, talán mert láttam, hogy cukrász szüleim milyen sokat dolgoztak. Azonban amikkor bekerültem a pesti Royal Szálló cukrászdájába – ahol minőségben, szakembergárdában a legjobbak voltak – megváltozott a véleményem. Pár év múlva olvastam, hogy eladó Érden egy cukrászda. Megnéztük a szüleimmel és megvettük,
(Pataki János és felesége)

 mi dolgoztunk itt két kisegítővel, - akkoriban még nem lehetett több. Kisebb volt az üzlet és a műhely is, de a munkaidőm napi húsz óra volt, hogy a vendégek, akik megszokták régóta ezt a cukrászdát (mivel 1939 óta ez volt az Osváth cukrászda), ami híresen jó hely volt, ne csalódjanak. Közben megismerkedtem a feleségemmel, Ilonával és három hónap három nap múlva elvettem feleségül, azóta is boldogan élünk. Két nagyfiunk is velünk dolgozik – nagyon büszke vagyok rájuk. A kisebbik fiam, Ádám, a Kálvin téri üzletet vezeti, János meg most tanul bele az ügyviteli és egyéb dolgokba.
Közben benyit a kis irodába az édesanya, merthogy azon a napon ünnepelte a család Pataki János születésnapját és már fent várakoztak a vendégek.
-         Édesanyám ilyenkor itt van velünk, nyáron balatonfüredi házukban él. Édesapám sajnos korán meghalt, hatvan évesen elvitte az első infarktus. A húgom szintén szakmabelihez ment, itt együtt dolgoztunk, de sajnos a sógorom fiatalon eltávozott közülünk, két kisgyermeküket együtt neveltük föl, a keresztfiam szintén cukrász nálunk. Szoros családi életet tartunk.
-         Szereti a süteményeket?
-         Imádom. A házi süteményeket is. Annak idején, amikor a 70-es években az átalakítás miatt – zárva voltunk egy-két hetet, nem bírtuk ki a feleségemmel, hogy ne menjünk el másik cukrászdába süti enni.
-         Meglehetősen fura fintora az életnek – netán inspirálója? -, hogy Ön cukorbeteg.
-         Igen, nagyon kell vigyáznom az édességgel. Azonban egyre több diabetikus terméket gyártunk. Tavasszal kapunk olyan diabetikus alapanyagokat, melyek segítségével ugyanolyan ízű lesz a sütemény, mint az igazi. Nincs benne semmiféle kemikália, ami káros lehetne a szervezetre, csak a kalóriákat kell számolni.
-         Hogy telik egy napja?
-         Általában reggel öt óra felé szól a vekker, föl is ébredek magamtól, bár éjfél felé fekszem le. Reggelizek – anélkül nem indul a nap. Átnézem az elintézendő ügyeket, hatra jönnek a cukrászok, megbeszéljük velük a napot. Hála Istennek van egy nagyon értékes munkatáram, a volt Bécsi Kávéház vezetője, Madarász Sándor. Vele annakidején is együtt dolgoztam, évek óta próbáltam ide csábítani. Most hogy itt van, nyugodtan megyek el itthonról, mert szakmai felügyeletre hagyom a cukrászdát. Aztán folytatom a Bakóban, a napi ügyeket ott is átbeszéljük a szűk csapattal, aztán jöhet az önkormányzati feladat.
-         Ebben a ciklusban Ön az egyik alpolgármester. Mi a feladatköre?
-         Tulajdonképpen a gazdasági témájú ügyek, a helyi vállalkozások támogatása. Szeretnénk kialakítani egy ipari területet, ahová kitelepülhetnének a környezetüket zavaró tevékenységeket. Ezek között sok olyan, évtizedek óta működő műhely van, melyet közben körbenőtt a város.
-         Kicsit ambivalens az Ön helyzete, hiszen a helyi Ipartestületnek is az elnöke, tehát az iparosok érdekét is védelmeznie kell.
-         Az Ipartestület a vállalkozók érdekképviselete és a város ilyen szándékai teljesen egybeesnek ezzel. Tárgyalunk az ófalusi rehabilitációról a téglagyárral, a parkerdőgazdasággal, ez mind-mind nehéz, ám nem látványos feladat. Ezen a munkaterületen is még ki kell alakítanom a csapatszellemet, mert nem hiszem, hogy az egyszemélyes uralom célravezető. Nekem nagyon szimpatikus a polgármester úr törekvése a civil egyesületekkel való együttműködésre, hiszen az ő munkájuk a városnak óriási segítséget jelenthet. Végülis Döcsakovszky Béla úgy aposztrofálta a feladatkörömet: mindazok a területek, ahol a konszenzusteremtés a legnehezebb, - miután neki sokszor kell politikailag ütközni, az én habitusomból adódóan el tudom a problémákat simítani.
-         Úgy tűnik, a jelenlegi vezetés – a polgármester, alpolgármesterek, jegyzők…
-         …viszonylag egységes szemléletet képviselnek, mindenféle hátsó érdek nélkül - folytatja Pataki János a megkezdett mondatot. Úgy látom, meglehetősen rossz helyzetben vagyunk pénzügyileg, de akkora tartalék is van a városban, hogy ezt a hiányt egy-két évi kőkemény munkával föl lehet számolni és ha „találunk” valami pénzt (például ingatlanértékesítésből, gázközmű vagyonból), akkor ezt külön tesszük és a megnyert pályázatokkal meg lehet háromszorozni.  Fontos dolognak tartom azt is, hogy a költségvetés tervezése sokkal átláthatóbb legyen. Ugyanis ha „naprakészen”
(idősebb és ifjabb Pataki János)

vezetik, akkor azonnal lehet látni a problémákat és még időben lehet korrigálni.
-         Milyen a konkurensekkel, Osváthékkal a kapcsolatuk?
-         Teljesen pozitív. Két „szomszédvár”, aki ugyanolyan tevékenységet folytat. Kicseréljük tapasztalatainkat, a vendégek szokásairól szoktunk beszélgetni egymással és tudomásul vesszük, hogy mindenkinek vannak törzsvendégei. A vendég odamegy, ahol a számára megfelelő ízt biztosítják. Én hűséges vendég vagyok az Osváth étteremben, cégrendezvényeinkre is ők szállítják az ennivalót, mert nagyon jól főznek. Ez a szakma erről szól: ahány ház, annyi szokás. Filozófiánk: a vendég maximális tisztelete és az a fajta alázat, ami ebben a szakmában alaptörvény azoknál a kollégáknál, akik ezt az egészet komolyan gondolják. 

Gubás M. Ibolya
fotó: Hamburger Réka
   
Dátum: 2005. szeptember 10. szombat, 17:24 Szerző: GMI