A Pataki-dinasztia alakulóban van, hiszen immár a harmadik generáció folytatja
a cukrász mesterséget, nem kis sikerrel. Hét évvel ezelőtt, amikor az érdi
üzlet elnyerte mai formáját, nyáron a rádió közlekedési műsorában minden
hétvégén elhangzott a figyelmeztetés: Érden, a cukrászdánál útszűkület van,
óvatosan vezessenek… Ugyanis a Balatonról vagy a Velencei tótól hazafelé tartó
autósok meg-megálltak fagylaltozni, süteményt csomagoltatni, hiszen nemcsak ez
a pihenő lehetett a jelképes és tényleges desszert a hét zárásaként, hanem jól
lehetett dicsekedni a hazavitt finomságokkal is. És ez így van napjainkban is,
köszönhetően annak a szakmai igényességnek, ami Patakiéknál megnyilvánul
választékban, kiszolgálásban egyaránt.

Pedig nem cukrászdának indult a dolog. Idősebb Pataki János kereskedőnek
tanult Tolnában, és amikor a nagy háború után az Alföldre került – ahol
megismerkedett élete párjával –, először igazi falusi vegyeskereskedést
nyitott Tápiógyörgyén. Gyakran járt azonban Budapestre, és mivel ott már
létezett fagylaltgyár, kedvet kapott, hogy vigyen haza ebből a vidéken még
kevésbé honos édességből, amit aztán a piacon kezdett árusítani. Mindez az
1950-es évek elején történt, és mivel bevált a kísérlet, megszületett egy kis
cukrászüzem építésének ötlete. Majd megnyílt a Kiskedves cukrászda, ami méltán
lett népszerű nemcsak a helybeliek, hanem a környező falvak fiataljai körében
is.

Ez a véletlenek találkozása volt, miként a későbbiekben is nem egyszer
játszott szerepet a véletlen. Ilyen volt – és ezt már Pataki János, a mostani
családfő meséli –, hogy édesapja megismerkedett egy neves budapesti
cukrásszal, Tóth Illéssel, aki gyakran vendégeskedett a tápiógyörgyei házban.
Az akkor pályaválasztáshoz közeledő János gyereknek azt tanácsolta, hogy
menjen vendéglátó technikumba. És jött a Huba utcai technikum, ahol párját
ritkítóan kiváló volt a képzés, meg jött a pesti albérlet, méghozzá Tóth
Illésnél. És jöttek a sokszor hajnali háromig tartó beszélgetések a mesterrel
a szakmáról, emberségről, megalapozva a mostani életfilozófiát.

Akkoriban nagy szerencse és protekció kellett, hogy valaki szállodaportás
lehessen, így maradt Tápiógyörgye, ahol bizony kemény munka folyt a kis
cukrászüzemben. De tanulni is lehetett! Amikor fél év múlva vissza kellett
térni Budapestre, a bemutató vizsgára, újra jött a véletlen: egyik
osztálytársa mondta, hogy cukrászt keresnek a Royal Szállodában, próbálja meg.
A szakma egyik legnagyobb tekintélyének számító Kenderessy Zoltán volt a
főcukrász, ő nyugtatta a nagy drukkal érkező kis falusi gyereket: - Ha megvan
benned az akarat, nem lesz semmi baj!
Mindenki érdeme szerint juthatott előre, s az ifjú Pataki rövid időn belül
esélyes lett arra, hogy a HungarHotels nyitás előtt álló tokiói éttermébe
kerüljön cukrásznak. Tápiógyörgyétől Tokióig – nem semmi! És ekkor megint
közbeszólt a véletlen: a papa balesetet szenvedett, s a fiú döntött: neki a
szülei fontosabbak voltak, mint a külföldi karrier lehetősége. Hazament a kis
faluba, bár vágyakozott is a pesti élet és munka után. Megbeszélte a
szülőkkel: ha a papa felépül, akkor megpróbálnak a főváros közelében üzletet
keresni. Ez már a hetvenes évek elejére esett. Újra véletlen? Meghallotta,
hogy Érden eladó az 1939 óta működő, és jól bevezetett Osváth-cukrászda. A
papa meg újsághirdetésben olvasta ugyanezt, és már indultak is, megnézni. Egy
pillanat alatt döntöttek 1973 januárjában, s ugyanebben az évben, április 12-
én már az ifjú Pataki János nevére szóló iparengedély birtokában megnyílt a
csupán negyven négyzetméteres cukrászda, ahol a kávézó és fagylaltpult mellett
mindössze három asztal várta a vendégeket. A régi barátság az egykori
tulajdonos utódaival ma is élő valóság: rendszeresek a szakmai megbeszélések a
két szomszédvár ura, Pataki János, és úrnője, Osváth Jánosné között, hiszen az
új Osváth-cukrászda és étterem alig néhány száz méterre van a régitől.

Érden akkoriban nem volt más hasonló üzlet, s bizony napi 16 órát is dolgozni
kellett a műhelyben. Az első jelentősebb átalakítás a nyolcvanas évek közepén
történt, amikor Pataki mester olaszországi és nyugat-német tanulmányútról tért
haza. Ott látta, hogy milyen fontos a külsőség, a bolti berendezések
harmóniája. Elgondolkodott, hogy idehaza miért ne lehetne a látványos külföldi
üzletekhez hasonlót alkotni. Ismét nagy átépítés kezdődött, és 1999. április
12-én látványos körülmények között újra ünnep volt Patakiéknál: átadták a
jelenlegi formájában működő, korszerűen berendezett cukrászdát, ami immár
közkedvelt találkozóhelye érdieknek és környékbelieknek, otthona kulturális
rendezvényeknek és politikai vitaműsoroknak. Ez utóbbi nem véletlen: Pataki
János már több cikluson át Érd társadalmi alpolgármestere, emellett a helyi
ipartestület elnöke, s ebben a minőségében jó pártfogója a kézműves
iparosságnak.

Tulajdonosként Pataki és felesége, Ilona asszony jegyzi a céget. A gyerekek,
János és Ádám, akik ugyancsak vendéglátósok lettek, mindenben segítenek. János
fő feladata a marketing, a rendelésszervezés, de ha éppen felszolgálni kell,
az sem esik nehezére. Ádám a nagybani piacról hozza a szükséges gyümölcsöket,
ő gondozza az Érd belvárosában lévő kis üzletet. Az ő nevéhez fűződik, hogy az
újranyitástól koktélokat is kapni a cukrászdában, ez Ádám újító kedvének egyik
eredménye. Jó tanítóra talált a szintén érdi illetőségű, és s mixer szakma
legnevesebbjének tartott Lajsz András személyében, akitől nemcsak az alap-,
hanem a mesterfogásokat is elleshette. Nem véletlen, hogy Pataki Ádám rövid
időn belül országos bajnokságot nyert, majd számos külföldi sikert is elért.

– Az utóbbi időszak legnagyobb elismerése számomra az volt, amikor rokoni
esküvőn voltunk Borsodban, s vittünk a lakodalmas népnek egy kocsideréknyi
süteményt. Egy ottani nénike, akit faluhelyen sütőasszonyként tartanak számon,
először ismeretlenként kezdte dicsérni az érdi édességeket, hogy azok milyen
könnyűek, finomak, természetesek – emlékezik a nénike szavaira a mester. –
Nekik otthon még „tiszta” a szájuk, megérzik, ha valami mesterséges, nem az
igazi. Az általunk használt alapanyagok mind-mind eredetiek, a tejszíntől a
gyümölcsökig, és a vendég ezt észreveszi.

Amikor 2001-ben a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség a hazai vendéglátó
szakma legrangosabb kitüntetését, a Venesz József-díjat adományozta Pataki
Jánosnak – vele egy időben tanító mestere, Kenderessy Zoltán is az
elismerésben részesült –, egy újságnak adott nyilatkozatában arról beszélt,
hogy a vendéget nem egyszerűen kiszolgálni, hanem elsősorban szolgálni kell.
Családi vállalkozásként működő cukrászatuknak ez az ars poeticája.

– Állítom, hogy a nagy cukrász felfedezések kora a múlt század elején
lezárult, a Dobos tortát, a Rigó Jancsit, a Sacher-tortát nem lehet újra
feltalálni. Bizonyos kombinációkat lehet csak alkalmazni. Tóth Illésnél, ahol
laktam, megtanultam, hogy a hagyományoktól nem szabad elszakadni. Nálunk húsz
éve ugyanúgy készül a vanília fagylalt vagy az orosz krémtorta, aki két
évtizeddel ezelőtt járt itt utoljára, most is ugyanazzal az ízzel találkozik,
mint akkor. Büszke vagyok arra, hogy kézműves kisiparosként talán az első
voltam, akinek két évtizede sikerült beszereznie egy kiváló olasz
fagylaltgépet, a Carpignanit. A méltán világhírű olasz fagylalt stílusjegyeit
kombináltuk a magyar ízekkel, elsősorban a gyümölcsökkel, hiszen azoknak
bővében vagyunk. Ezért sem értem, járva az országot, ha csapnivaló minőségű
fagylaltokkal találkozom. Nekem álmomban sem jutna eszembe, hogy tejszínt
helyettesítő növényi habot használjak, ezt egyszerűen gazemberségnek tartom.

Az üzlet falán – miként más neves cukrászdákban is látni – sorakoznak a
bekeretezett elismerések. Középen a Mesterlevél, aztán miniszteri oklevél a
kiváló cukrász címről, Róma városának díszoklevele, Védnöki Tábla a
gasztronómiai szövetségtől és a gasztronómiai szakújságíróktól. Alattuk Ádám
koktél-diplomái. Nem hivalkodóak ezek az oklevelek, az igazi elismerések a
vendégektől érkeznek, akik nyitástól zárásig egymást váltva érkeznek. Jön a
város nyolcvan éves múlt neves írója-költője, süteményt visz haza. Egy autós
vendég – szintén megpakolva süteménnyel – még rácsodálkozik az igaz csokoládé
bonbonokra, mert ilyen is készül Patakiéknál.
Az alapító idősebb Pataki János pedig büszkén nézheti égi cukrászdájából, hogy
utódai milyen jól sáfárkodnak az örökséggel.